A tenisz

 

Ez olyan lesz, mint a keleti történet, ám nyugati történetnek is nevezhetném, ha nem lennék középen.

A Pályán kevesen látják az összefüggéseket, de a gondolkodásodat nagymértékben befolyásolja az, hogy melyik a kedvenc sportod. Van aki focizik, vagy aki kézilabdázik, én teniszezem. Ez egyfajta olyan gondolkodási platform, amiben szívesen álmodozol kockázat nélkül és a sport egy ilyen terület.

Aki mágikus értelemben teniszezik, azzal csak a meccs után kerülhetsz közvetlen kapcsolatba és az még ebben a bibi, hogy a teniszben nincs döntetlen. Egyiktőtök győz, hiába teniszezik az egyik és focizik képzeletben a másik. Egyszer meditáció közben jött a sugallat, hogy válasszak magamnak 3 földi állatot, akik harcmodorában kívánok harcolni. Az első nálam a showelem motorja, a második a szerintem legveszélyesebb állat, a harmadik pedig a feladatcsatorna. Sokáig az volt a gond, hogy az emberiséget nem ismerték el fejlett fajnak, hanem állat besorolásban volt. Tehát választhattam. Erre csalást kiáltottak, amivel akaratlanul bizonyították is, hogy az ember nem állat. Ekkor az embert a gépre cseréltem, amivel újabb vitás kérdések merülnek fel, amiről senki sem szeretett beszélni. 

Mi a szerintem legveszélyesebb állat. Az oroszlánt választja a teljesség 50%-a, de az földön járó állat, tehát technikai értelemben 2D-s karakter. Aki 3D-ben akar ilyet játszani, légi vagy vízi állat okosabb megoldásnak tűnik. De vissza a teniszhez, mert ennek a formulának a díszlete a tenisz.

Amikor nagyban nyomtam a teniszt, akkoriban már harcművészkedtem, no nem komoly szinten, de komolyan jártam az edzésekre. Egyszer csak megfigyeltem, hogy régebben még nem így fogtam az ütőt a tenyereseknél és akkor jöttem rá, hogy wado-ryu stílusban teniszezem. A wado-ryu jellegzetessége, hogy az ostortechnikát használja az ütésekhez, ami a teniszben úgy néz ki, hogy a labdára is egészen másképp kell ráállni és rámozogni is. Ugyanis elsőre úgy fog tűnni, hogy dropból játszik az ember, de ez innen nézve a labda felszálló íve lesz. Itt is lépnének be a mikroütemek, de most nem akarom ezt ennyire elvinni. Lényeg az, hogy az a probléma kiküszöbölődött, hogy bírom ezt erővel olyanok ellen, akik Margitsziget-köröket futnak, mert teljesen át tudtam szervezni az energiáramlást. Hogy értsétek, amikor már fáradt vagy szervánál. Pont ugyanilyen, csak itt még nem kell fáradtnak lenned és ez az egész nem függőlegesen, hanem vízszintesen megy. Állati jó és mivel előtted nyílik meg a tér, egész más szögek jönnek elő a megváltozott térlátásnak köszönhetően. Mint az I. világháborús vadászgépek, amiknek oldalról előre kerülnek a gépágyúi. 

Na az oké, hogy az embernek van egy jó tenyerese, de ez kevés megfelelő fonák nélkül. Amikor még a tenyeresemre koncentráltam, az volt a fonák koncepciója, hogy legyen ideiglenesen valami, amit nem tudnak letámadni. Nem akartam ugyanis az egészet széttörni azzal, hogy állandóan forgatom az ütőt a kezemben, így abból főztem, ami volt azzal az ütőtartással, amiről van egy képem is, mindjárt megkeresem. Nem találtam most meg, de egy idő után a fonákom olyan jó lett, hogy meg voltam vele elégedve, aztán rájöttem, hogy az alapvonalon a kétkezes a jó, de ha be kell jönni rá, akkor sokkal jobb az egykezes. Olyan ütőfogással, amilyen a legtöbbeteknél a tenyereshez kell. Sajnálom-e, hogy nem lettem teniszedző? Igen is, meg nem is.

Ha most kellene játszanom egy meccset, mi lenne? Arra tippelnék így 10 évre rá, hogy utoljára teniszpályán voltam, akkor is éves szünetekkel, hogy az első 5 percben elájulnék, de ha mégis átjutnék a holtponton, rögtön jönne a következő. Amikor visszatértem a szárkapocscsonttörés után (boltex hátránya), az a srác, aki a legjobb volt és már majdnem utolértem teljesen ledöbbent. Azóta tisztelem azokat az élsportolókat, akik egy sérülés után visszatérnek. El is neveztem dodó szintnek magamat és ma is ezen a szinten játszanék, ha nem ájulnék el a fáradságtól 5 perc után. Van egy tenisszel kapcsolatos holojátékom, az viszont továbbra is él, az a neve, hogy "Egy ember Délről". Annak az öngyújtós novellának állít emléket a Megjökkentő mesék sorozatban, csak itt szerváról van szó. Neki kell 10-szer kiszerválnia egy amatőrt, aki ráadásul a T-vonalra áll. Kettős hiba vesztett, ha visszaütöm vesztett. Így biztosan nem ájulok el.

Emlékezetes meccseim. Az embernek azok az emlékezetes meccsei, ahol nehéz helyzetekből nyer a más okok miatt emlékezetesek mellett. Egyszer összejött a tie-breakben 0:6-ról a 8:6, meg 0:6 1:4-ről nyerni egy olyan figurával szemben, akitől rendkívül kellemetlen lett volna kikapni 0:6 7:6 6:0-ra. Egyszer egy ritkán láthatóan nagy amatőr teniszversenyen összekerültem a második fordulóban a későbbi győztessel. Ő a végén azt nyilatkozta, hogy a második fordulót érzi a legnehezebb meccsének, pedig 9:0-ra nyert úgy, hogy még a hálónál az ütőmre hulló labda se jött össze, amit szándékosan lábra ütöttem épp mögé, mire hátratette az ütőjét és úgy földön droppolva átemelt. Minden gémben eljutottunk az előnyökig és mindet ő nyerte. Az egymásköztiekben a leginkább az a meccs maradt meg, amit 3 nyert szettre játszottam egy "mindent befutok és visszatolok az alapvonalra neked" abszolút védekező stílusú sráccal. Az ilyen meccseknél nagyon ott kell lenni fejben és csak akkor tudod legyőzni, ha sikerül rákattannod a meccsre. Az első kettőt ő nyerte és lehet, hogy innen ered az egyik teniszes gegem, hogy "nem az elsőt kell megnyerni, hanem a harmadikat".