Az Ego

 

Az ego rossz, az ego az ellenség. Ilyesmi angyali propaganda ment, amikor elkezdtem minden angyali csatornán. 

Aztán képzeljétek, hogy hogy nem, a teljesen egómentes környezetben olyasmire figyeltem fel, ami kísértetiesen hasonlított arra, amilyen vádak az egót érik. Gyökere pedig a "csak én vagyok" vágya, ami feltétlen hódolatot követel magának.

Most képzeljük el azt az angyali világot, ahol mindenkiben benne van ez a vágy és hogy nem tör ki emiatt azonnal káosz, annak kulcsa a szigorú hierarchia. Ha egy ilyen világ kapcsolatba lép egy olyannal, mint a miénk, mi hiába vagyunk a magunk módján kedvesek, elpusztítani való ellenséget fog az bennünk látni, mert közvetlen veszélyt fenyegetünk az őt összetartó rendre.

Nálunk pedig a verseny az, ami kizárja a káoszt, mert mi mind egymástól független autonóm lényekként érzékeljük önmagunkat. A rendet pedig a tisztességes verseny garantálja, ahol nem szégyen a jobbtól kikapni... ha minden tőlünk telhetőt megtettünk a pályán. Itt picit kiüt a teniszgondolkodás és itt folytatnám is azzal az etikai megjegyzéssel, hogy az ember nem feltétlenül teszi meg azt, amit megtehetne.

Túl későn pedig az emberiség jön rá arra, hogy rá nézve is végzetes a másik megjelenése, mert az teljesen figyelmen kívül hagyja a mi egymástól függetlenségünket, ami meghatározza az "én" fogalmát. A kollektíva, ami megszállt minket nem rossz szándékú, ám nem ismer mást, mint amit mi középkori diktatúrának neveznénk. Az emberiség eljutott egyfajta világvégéhez, ami az angyali szándék szerint egy technológiájától megfosztott világot jelöl meg földi mennyországként. Vagy ott a másik út, ami felülírja ezt a szándékot azzal a kitétellel, hogy a párhuzamos valóságok erdejében nem minden valóságot érint. Ebben a felülbírálatban az emberiség önerőből jutott ki az űrbe.

Az Ego csak egy Tükör. Ezt a rizsát itt nem volt kedvem folytatni, ezért ideírtam azt, ami talán ebből kimaradt, merthogy a témáról már egyszer elmondtam a véleményemet. Amiből amúgy momentán egy szóra sem emlékszem.